Szőcs Árpád oldala
Szőcs Árpád oldala
Mitsubishi Lancer EVO IX

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Videók
 
Honda Civic VTI
 
Támogatók

 

 
Számláló
Indulás: 2007-06-16
 
Bemutatkozás

 



 

 

Belsőkamera: Honda Civic VTI

 

 

Szőcs Árpád: 1997 óta versenyzek kisebb-nagyobb kihagyásokkal, kezdetben Mazda 626 és Ford Escort XR3-as utcai autókkal az ügyességi versenyeken indultam, többször nyertem, illetve dobogón végeztem. Majd komolyabb versenyeken már II-es Golf és Peugeot 206-os versenyautókkal folytattam, ha sikerült befejeznem a versenyt, minden alkalommal dobogón végeztem. Pályafutásom első éveiben volt szerencsém átélni életem eddigi legnagyobb bukását, nyolc-tíz átfordulás után szerencsére komolyabb sérülés nélkül szálltunk ki a felismerhetetlenségig összeroncsolódott autóból, Pásztor Tibor navigátorommal együtt. A bukás nem szegte kedvem és pár év tapasztalat után, 2000-ben egy nagyobb kategóriájú Ford Escort Cosworth-al (Tagai féle) a Nemzetközi Hargita Mol-Prevent Ralin második lettem az N-csoportban és az abszolút negyedik helyet autóztam testvéremmel, Szőcs Attilával a navigátori ülésben. Talán ez életem eddigi legnagyobb teljesítménye. Aztán hosszabb kihagyás következett anyagi okok miatt. Majd 2003-ban a Radó Rally Team-től bérelt Honda Civic VTI-vel ismét rajthoz álltunk a Nemzetközi Hargita Mol-Prevent Ralin, ahol kategóriánkat magasan megnyertük, első napi három perces büntető időnket másfél perces előnyre váltottuk. Azóta anyagi okok miatt nem volt lehetőségem komolyan foglalkozni a versenyzéssel egészen 2008 év végéig, míg támogatok segítségével ismét rajthoz állhattunk testvéremmel a XII. Mikulás Rallye-n egy N-csoportos Mitsubishi EVO IX típusú autóval, a dobogó 2.-ik fokára állhattunk fel H abszolút kategóriában és H7 kategóriában egyaránt.    

 

 

 


 

 

Reklám:

 

http://digitalboy.racing.hu

 

 

 

 

 


 
Ford Cosworth
 
Partner

 
Linkek

 

 
Mikulás Rallye


Árpi-Gabi  1.gyors videó

Árpi-Gabi  2.gyors videó

 

 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros